Vasárnap (Április 25-én) a Fejér megyei Száron került sor a felnőtt bajnokság utolsó fordulójára, ahol az NB1-ben a Maximus csapata sorsdöntő mérkőzést játszott a nagy rivális MAFC csapata ellen. A fordulón érdekelt volt a klub másik 2 csapata is: a Spiritus a szentendrei Sárga Angyalokkal mérkőzött, valamint sor került a házi rangadóra is a Spiritus és az Optimus között.
Korábbi pontvesztései következtében már-már elúszni látszott a Maximus számára az alapszakasz 2-3. helyei egyikének megszerzésének lehetősége, azonban a riválisok mérkőzéseinek szerencsés alakulása következtében felcsillant a remény az alapszakasz utolsó fordulója előtt. A 3. hely megszerzéséhez adott volt a feladat: legalább 2 góllal le kell győzni a MAFC csapatát és akkor pontszámban beérné, gólkülönbségben pedig már felül is múlná a Maximus a MAFC-ot az alapszakaszi 3. helyért folytatott versenyben. Egyszerűen hangzik, azonban végrehajtani annál nehezebbnek tűnt, hiszen az Óbuda még soha nem győzte le a MAFC csapatát korábban, ősszel pedig éppen 2 góllal kapott ki (14-16 volt akkor az eredmény).
Hetek óta keményen készült a csapat a nagy feladatra, ennek ellenére a mérkőzés elején – nem meglepő módon – idegesen kezdett a csapat, amit az ellenfél ki is használt és elhúzott 2-0-ra. Szerencsére a „maxik” hamar magukhoz tértek és pár perc után már 2-2 állt az eredményjelzőn. Az első félidő folytatásában aztán fej-fej mellett haladtak a csapatok, végül 30 perc után a Maximus vonulhatott 1 gólos vezetéssel pihenőre. A második félidő álomszerűen alakult az óbudaiak számára, 6 perccel a mérkőzés vége előtt már 6 gólos (17-11) volt a különbség, eldőlni látszott a 3. hely sorsa. A MAFC azonban nem adta fel, előbb 2 büntetővel szépített, majd 2 távoli góllal 2 gólra csökkentette a különbséget. Az izgalmak a tetőfokára hágtak, amikor 1 perccel a mérkőzés vége előtt a Maximus támadhatott abban a tudatban, hogy ha nem szerez gólt, akkor a MAFC-nak még valószínűleg lesz ideje egy utolsó támadásra. Szerencsére azonban Molnár Nóra nem így gondolta és 40 másodperccel a mérkőzés vége előtt 5 méterről bedobta a csapat 18. gólját, ezzel ismét 3 gólosra növelve a különbséget és eldöntve a nyitott kérdéseket. Az eredmény a hátralévő néhány másodpercben már nem változott, így az Óbuda Maximus csapata végzett az alapszakasz 3. helyén.
Mindez azt jelenti, hogy a Május 9-én és 16-án sorra kerülő elődöntőkben (2-2 mérkőzés) a MAFC a címvédő és veretlenül alapszakasz győztes szentendreiekkel, az Óbuda Maximus pedig az alapszakaszban egyszer már legyőzött Budapesti Korfball Klub Nagykenguruk csapatával találkozik majd.
Az NB1/B mérkőzésein a 2 óbudai csapat – Optimus és Spiritus – jó hangulatú mérkőzésen játszott békés 13-13-as döntetlent egymással, majd ezt követően a Spiritus a másodosztály listavezetője, a szentendrei Sárga Angyalok ellen mérkőzött. Az első félidőben sokáig vezetett a Spiritus, azonban félidőben már egyenlő volt az állás (7-7). A második félidőben sajnos nehezen ment a gólszerzés, az ellenfél pedig ezt kihasználva 14-8-ra megnyerte a mérkőzést.
© 2010 ÓKK
Az Óbudai Korfball Klub verseny- és szabadidősport csapatai számára sportolási, mozgási lehetőséget biztosít és egészséges életmódra nevel. A korfball népszerűsítésére, terjesztésére vállalkozunk a főváros III. kerületében. Képzéseket és továbbképzéseket szervezünk edzők és játékvezetők számára, bemutatókat a helyi iskolásoknak és más érdeklődő közösségeknek.
Nincs hozzászólás »
Nincsenek még hozzászólások.
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL
Szóljon hozzá most!