Az első forduló óbudai vonatkozású eredményei:
Óbuda Maximus – SZAC: 20:14.
Szentendre Észak – Óbuda Maximus: 21:15.
Óbuda Spiritus – Szentendre
Sárga Angyalok: 6:9
Az Óbuda Maximus edzője, Balpataki Ádám értékelte a csapat első fordulóban mutatott teljesítményét:
A 2009/2010-es bajnoki szezont az Óbuda Maximus csapatának mérkőzése nyitotta az ellen a SZAC csapata ellen, mely ezzel a mérkőzéssel debütált az NB1-ben, de ezzel együtt sem volt ismeretlen az Óbuda számára, hiszen szeptemberben egy felkészülési tornán már találkozott a 2 csapat, ahol a SZAC egy góllal legyőzte a Maximust. A meccs előtt a Maximust érezhetően fűtötte a visszavágás reménye, ennek megfelelően jól kezdte a csapat a mérkőzést, gyorsan sikerült 3-4 gólos előnyre szert tenni, amit aztán a meccs végéig sikerült 8-ra növelni. Ez alapján úgy gondolom elég sima meccs volt, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy védekezésben kevesebbet hibáztunk, mint néhány hete Szlovákiában, valamint támadásban is sikerült javítani a hatékonyságon. Többen is jó teljesítményt nyújtottak a csapatban, külön örülök annak, hogy egyből az első meccsen sikerült elérni az általam az egész idényre vonatkozóan kitűzött 20-as dobott gól átlagot.
A második mérkőzésen a bajnok és évek óta verhetetlen Szentendre ellen előzetesen abban bíztam, hogy a játékban sikerül majd egyenrangú félnek lenni, még ha ez gólokban kifejezve vereséget is jelent majd. Tekintve, hogy a 45. percben még 13-15 volt az állás, azt gondolom ez elég jól sikerült, és nem csak az eredmény, hanem a mérkőzés összképe alapján is bizakodó vagyok a jövőt illetően. Furcsa módon különösen azért voltam elégedett a látottakkal, mert több játékosunk sem azt nyújtotta a meccsen, amit tud, tehát van még bőven tartalékunk, és ha nekik sikerül feljavulniuk, akkor akár ennél is szorosabb meccset játszhatunk majd a Szentendrével a későbbiekben. Mindez még akkor is igaz, ha ők sem játszottak csúcsformában. Abban is bízom, hogy hosszú még a bajnokság, messze van még a vége és az idő annyiban mindenképpen nekünk dolgozik, hogy a csapat meccsről meccsre jobban összeszokhat, hiszen jelenleg még nem tökéletes az összhang az új igazolások és a régi játékosaink között. Különösen várom a Kenguruk és a MAFC elleni meccseket, mert ott fog igazán kiderülni, hogy hol is tartunk…
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL
© 2010 ÓKK
Az Óbudai Korfball Klub verseny- és szabadidősport csapatai számára sportolási, mozgási lehetőséget biztosít és egészséges életmódra nevel. A korfball népszerűsítésére, terjesztésére vállalkozunk a főváros III. kerületében. Képzéseket és továbbképzéseket szervezünk edzők és játékvezetők számára, bemutatókat a helyi iskolásoknak és más érdeklődő közösségeknek.
Szerintem az Óbuda-Maximus tényleg érmet fog szerezni; míg a Spiritus elmozdul az NB 2 utolsó helyéről és fellendül, az Optimus pedig a Spiritussal versengve az NB 2 negyedik-ötödik helye körül végez.
Hozzászólás by Robee — 2009. december 15. kedd @ 16:21