Korfball fordulót rendeztünk Száron

írta: bob 2010. március. 7.

P3070052

Száron rendezett korfball bajnoki fordulót az Óbudai Korfball Klub az elmúlt hétvégén. A mérkőzések    eredményei között van papírforma és jókora meglepetés is. Utóbbiak közé tartozik a jelenleg a másodosztály végén álló TFSE 8 korfos győzelme az eddigi feljutó helyen álló szentendrei Sárga Angyalok ellen, majd ezek után a jó formában lévő TFSE szoros, küzdelmes mérkőzésen 2 korf különbséggel kikapott az Óbuda-Spiritustól! A tabella alapján a többi mérkőzés papírforma eredményt hozott, bár a NagyKenguruk gólgazdag játéka és szigorú védekezése a Gödöllő ellen nagyobb különbségű Kenguru győzelemmel zárult, mint vártam.

Idén első alkalommal hirdetett korf-tipp versenyt klubunk, meg lehetetett tippelni, hogy érvényes hány korf fog esni az összes meccsen együtt. 218 korf esett, amit most senki nem talált el, de a játék kedvező fogadtatásban részesült, úgyhogy folytatjuk.

A szári fordulón, az Óbudai Egészségolimpiához lelkiekben csatlakozva, egészséges, helyi almafajtákból kínáltunk kóstolót a korfballozó fiataloknak. Miután örömmel kóstolták a jonagold és egyéb almafajtákat a fiatal sportolók, ezért folytatni fogjuk ezt a kezdeményezést is!

Mezeinket újraosztottuk és a Spiritus kapott egy jelentősebb mezpótlást. Ennek köszönhetően mindhárom csapat nagyot képett előre az egységes mezek irányában! (Köszi, Andy!)

Végezetül köszönet mindenkinek, aki korfball állványokat szállított, sportcsarnokot foglalt, jegyzőkönyvet vezetett, meccsek között zenélt a bemelegítésekhez, időt mért vagy bármely más módon hozzájárult a bajnoki forduló megszervezéséhez!

[Nem volt éppen korfballos esemény nélküli számunkra ez a hétvége, hiszen szombaton reggel 9-től utánpótlás fordulóra vittük a Mókus utcai sulis csapatunkat Dunakeszire. Este ugyanitt felnőtt válogatott edzésen vett részt 7 Maximus játékos. Vasárnap reggel 9-től este 9-ig korfball fordulót szerveztünk Száron, ahol 5 óbudás mérkőzés is szerepelt a napi meccsek között, melyek közül végül 4-et megnyertek az óbudás csapatok úgy, hogy újabb játékosok iratkoztak fel a góllövőlistákra...]

Nincs hozzászólás »

Nincsenek még hozzászólások.

RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URL

Szóljon hozzá most!

© 2010 ÓKK

Az Óbudai Korfball Klub verseny- és szabadidősport csapatai számára sportolási, mozgási lehetőséget biztosít és egészséges életmódra nevel. A korfball népszerűsítésére, terjesztésére vállalkozunk a főváros III. kerületében. Képzéseket és továbbképzéseket szervezünk edzők és játékvezetők számára, bemutatókat a helyi iskolásoknak és más érdeklődő közösségeknek.