Óbuda-Maximus

  • Babicz Gergely
    Babicz Gergely

    Babicz Gergely (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

  • Balpataki Ádám
    Balpataki Ádám

    Balpataki Ádám (31)

    Mezszám: 34 Testmagasság: 187

    1999 őszén ismerkedtem meg a korfballal - akkor már 20 és fél évesen -, a MAFC 2. csapatában kezdtem el játszani. 2002-ben NB1 bronzéremig jutottam, ezt követően kerültem be a MAFC 1. csapatába, ahol a következő 3 évben 3 bajnoki cím következett. MAFC-os és egyben NB1-es pályafutásomat 2009. júniusában zártam le, összesen 3 bajnoki arannyal, 2 ezüstéremmel és 3 bronzéremmel.

    2003 és 2007 között 31 alkalommal léptem pályára a felnőtt válogatottban, ebbe az időszakba belefért két világbajnokság (mindkétszer 10. hely), illetve egy Európa-bajnokság (8. hely). 2007 után állandó sérüléseim miatt a játékot fokozatosan háttérbe szorítottam és egyre inkább az edzői pálya felé fordultam. Első edzői tapasztalataimat utánpótlás csapatoknál, illetve a MAFC egyik felnőtt csapatánál szereztem, majd 1 évig voltam a 19 év alatti válogatott szövetségi kapitánya. 2008 ősze óta vagyok az Óbuda Maximus edzője. 2009 szeptemberétől játékosként is az Óbudai Korfball Klubhoz igazoltam, az Optimus csapatában próbálok minél nagyobb lendületet adni a fiataloknak korfos pályájuk elindításához.

    A játék és az edzősködés mellett mindig szívesen vállaltam jelentős szerepet a korfball szervezésében is, így 2002-től 2006-ig, majd 2007-től 2009-ig összesen 6 éven át voltam a Magyar Korfball Szövetség elnöke. Jelenleg az Óbudai Korfball Klub elnökségének vagyok tagja, illetve részt veszek a 2011-es Európa Kupa 8-as döntőjét szervező csapat munkájában.

  • Balpataki Gábor
    Balpataki Gábor

    Balpataki Gábor (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

  • Bikfalvi Júlia
    Bikfalvi Júlia

    Bikfalvi Júlia (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

  • Bóna Péter
    Bóna Péter

    Bóna Péter (26)

    Mezszám: 27 Testmagasság: 185

    2004-ben kezdtem korfballozni, részese voltam 2 arany és 1 bronzéremnek a másodosztályban, valamint 2009-ben elődöntőt és bronzmeccset játszottunk a Maximusszal az NB1-ben, és bár végül csak a 4. hely sikerült, ez az eddigi legnagyobb sikerünk. Ráadásul Gabesz (Balpataki Gábor) mögött a 2. helyen végeztem a góldobólistán, így sikerült megszereznünk az első 2 helyet az Óbudának.

  • Karády Borbála
    Karády Borbála

    Karády Borbála (22)

    Mezszám: 8 Testmagasság: 174

    Az ELTE Természettudományi karán tanulok környezettant, ha nagy leszek környezetkutató leszek, már a diplomám szerint.

    Tulajdonképpen innen ismertem meg a korfballt is: 2008-ban bioszos évfolyamtársam csalt le az ELTE BEAC Lusta Villám csapatának edzéseire. Az első pályáralépésemet kísérő bokasérülésem viszont egy időre eltántorított a mozgástól. A nyári junior táborban kezdtem újra a korffal való ismerkedést, és másodszori nekifutásra mégannyira megragadott egyrészt a társaság nyitottsága, másrészt maga a kihívásokat tartogató sport. A junior tábor után egy héttel rendezett a ráckevei Nyári Kupán már az Óbudával léptem pályára.

    A Lusta Villám NB1-be jutása és igazolásai miatt a frissen induló NB1/B-s csapatukban kaptam helyet, ezért ősszel emellett feljátszóként csatlakoztam a nyáron megismert Óbuda NB1-ben játszó csapatához, a Maximushoz. Később, amikor a KisLusta szétesett, hivatalosan is átigazoltam az Óbudához.

    A csapat lelkesedése és kitartása tavaly eljuttatott minket az eddigi legnagyobb sikerünkhöz: a Magyar Bajnokság I. osztályában 4. helyezést értünk el.

    2009 őszétől Óbudán belül a Maximus mellett az újonnan induló Optimus színeiben is helyet kaptam, ami további fejlődést és tapasztalatszerzést tesz számomra lehetővé.

    Az eltelt másfél év közös küzdése, edzései, edzőtáborai, csapatépítő bambizásai és palacsinta-estjei alatt nagyon megszerettem a sportot és értékes társaságra leltem a csapatban.

    A továbbiakban töretlen lelkesedéssel tűzünk ki magunk elé újabb és újabb célokat, és hogy a kitartással se legyen gond csak ennyi:

    ÓBUDÉJ-ÓBUDÉJ-ÓBUDÉJÓÉJÓÉJ! :)

  • Kardos Gergely
    Kardos Gergely

    Kardos Gergely (31)

    Mezszám: 1 Testmagasság: 182

    2006 decemberében ismerkedtem meg a korfballal, de mind a játék, mind a közösség hamar magával ragadott. Remélem még sokáig lesz lehetőségem erősíteni az ÓKK valamelyik csapatát.

  • Molnár Nóra
    Molnár Nóra

    Molnár Nóra (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

  • Montvai Csaba
    Montvai Csaba

    Montvai Csaba (34)

    Mezszám: 5 Testmagasság: 187

    Még egyetemi éveim alatt ismerkedtem meg a sporttal 1997-ben, a MAFC színeiben, akikkel többször is sikerült a magyar bajnokságban diadalmaskodnunk. Klubszínekben több nemzetközi versenyen - BEK selejtezőn és döntőn - is részt vettem, a címeres mezt harmincnyolcszor ölthettem magamra. A válogatott megmérettetések között akadnak nemzetközi barátságos és Európa-bajnokságon, világbajnokságon játszott mérkőzések is.

    Korfos éveim alatt belekóstoltam az edzősködésbe, vezettem korosztályos válogatottat és ifjúsági klubcsapatot. Két éven keresztül a Magyar Korfball Szövetség alelnökeként segítettem a szervezet munkáját.

    Az OKK-ba 2009-ben igazoltam át. Tudomásom szerint itt található Magyarországon a legtöbb aktív játékosként szereplő klubtag. Amellett, hogy a fiatal, kevésbé rutinos játékosoknak próbálok jó tanácsokkal szolgálni, szívesen játszom a magam szórakoztatására is.

    A korfball számomra több mint sport. Ennek egyik oka a játék köré szerveződött jelentős társasági élet. A korfosok között sok nagyon jó barátom van.

    Szívesen ajánlom ezt a sportot azok számára, akik szeretnek másokkal összehangoltam együttműködni, akár valamelyik klub játékosaként, akár a közösség ügyes-bajos dolgaiban segítő támogatóként.

  • Nagy Andrea
    Nagy Andrea

    Nagy Andrea (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

  • Rédecsi Krisztina
    Rédecsi Krisztina

    Rédecsi Krisztina (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

  • Turchányi Bálint
    Turchányi Bálint

    Turchányi Bálint (27)

    Mezszám: 82 Testmagasság: 185

    Egyike vagyok az OKK alapítóinak, Szilvi (Sarkadi-Nagy Szilvia), Bob (Tömöri Sir Balázs) és Hábesz (Balpataki Gábor) mellett. Egy kenutúra alkalmával találkoztam első ízben korfballosokkal, és olyan jó benyomást tett rám a társaság, hogy gyorsan csatlakoztam az éppen alakulás alatt álló Óbudai Korfball Klubhoz.

    Második éve játszottam, amikor az U23 válogatott tagjaként az első nemzetközi tapasztalatokat szereztem a korfball Mekkájának számító Hollandiában.

    A következő évben ismét U23 tagként több játékpercet és ezzel együtt több élményt, tapasztalatot gyűjtve tértem haza. Talán ezen két válogatottban történt szereplés adott akkor és ott olyan nagy lendületet, hogy a korfball az életem egyik alapelemévé vált.

    A hazai bajnokságban az évek során kaptunk hideget, meleget, mialatt a klub folyamatosan gyarapodott, ugyanakkor sajnos páran el is távoztak. A bajnokságban évről évre jobb eredményeket értünk el, az áttörés akkor következett be, mikor végül két csapatot indítottunk a bajnokságban, melynek azonnal NB1/B arany érem és az első osztályba való feljutás lett az eredménye.

    Több kiváló edzővel volt szerencsém együtt dolgozni az évek során, nagyban az ő útmutatásuknak köszönhetően kerülhettem be 2007-ben a felnőtt korfball válogatottba, és vettem részt Csehországban a világbajnokságon, ahol életre szóló élményeket szereztem és rengeteg érdekes, új korfball elemet láttam és tanultam meg Alex Elewaut (Belgium) edző szárnyai alatt.

    A rendszeres és versenyszellemű sportolás lehetőségén kívül, a hazai korfball élet, sok jó baráttal is megajándékozott. Velük, ellenük, együtt, értük, értünk érdemes, és jó korfballozni.

  • Varga Judit
    Varga Judit

    Varga Judit (0)

    Mezszám: 0 Testmagasság: 0

Klikkelj a kis fotókra, hogy többet megtudhass a játékosokról!

© 2010 ÓKK

Az Óbudai Korfball Klub verseny- és szabadidősport csapatai számára sportolási, mozgási lehetőséget biztosít és egészséges életmódra nevel. A korfball népszerűsítésére, terjesztésére vállalkozunk a főváros III. kerületében. Képzéseket és továbbképzéseket szervezünk edzők és játékvezetők számára, bemutatókat a helyi iskolásoknak és más érdeklődő közösségeknek.